Here Comes the King #1

Mert Merlin a csodaember a fejezetben - meg úgy amúgy is -, szóval megérdemli, hogy itt legyen.

Fandom: *trombitaszó* Kingsman

Páros: itt egyelőre még semmi romantikus, a későbbiekben sem vagyok biztos, lesz-e, de ha valami, akkor Hartwin

Hossz: 3.4k //amivel ez az egy fejezet majdnem az összes ficemnél hosszabb lett, taps-taps//

Műfaj: *trombitaszó* regény, bár a hosszáról ne kérdezzetek, úgy egyébként meg talán dráma, és idk, írásban létezik olyan, hogy akció ??? ha igen, akkor az is, meg egy kicsit családos is, de hogy hol, azt megint ne kérdezzétek, nálam már a random szeretet is az

 Szóval íme a jól megszokott sablonos #harryhartlives fic, csak ezúttal magyarul. Amit ti láttok majd, az ¡írásban élvezhetetlen akciójelenetek! tömkelege lesz, ugyanaz a párbeszéd két szemszögből megírva, és a címkék ellenére egyelőre nulla interakció Harry és Eggsy között - amit meg én látok, az három órán át tartó orvosi kutatómunka és rengeteg elismerés az íróknak, ha hihetően megoldják ezt a második részben. Ja, meg mivel a Töki nevet sajnálom, de nem tudom ilyen környezetben komolyan venni, maradtam az eredetinél, de ha zavaró, szóljatok, cserélhetem, mert én sem vagyok biztos, hogy lenne jobb.
És nem, nem a Snoop Dogg szám után.

 Csak ilyen off-hand megjegyzésnek, gondolom mindenkinek feltűnt, hogy új dizájn van. Jó kis szellős, színes, világos, nyárias, emlékeztet a régi portálépítős időkre *elmorzsol egy könnycseppet*, szóval nekem talán az eddigi kedvencem. A másik meg, hogy a hétvégén MondoCON, nem tudom, mennyien jártok, de ha valakit érdekelnék, Kate Bishop-ként fogok rohangálni, szombaton biztosan, a vasárnapot meglátjuk (y)

 - Galahad, tőled jobbra, Lancelot, neked balra, még három másodperc és ott vagytok. Tűz, de ne egymásra, ha kérhetem. Fegyverük van.
 Merlin hangja talán soha nem tűnt el igazán a fülükből akció közben, de a megszokásnak hála hamar el is feledkeztek róla, természetesnek véve az instrukciókat a várható akadályokról. Inkább az volt a furcsa, ha nem hallották – a legtöbb ügynöknek, legalábbis. Eggsy gyakran inkább maradt volna magára, csak ne kapott volna névre szóló utasításokat: Harry egykori álnevének hallatán még mindig összerezzent kicsit, és jó ideig túlságosan is tudatában volt a hangszórókból duruzsoló hangnak, görcsösen próbálva követni azt, amit mondott neki.
 - Maradj le, jobb ötletem van - helyettesítette ezúttal Roxy, neki pedig éppen, hogy maradt ideje megállni a fal mögött, mielőtt a gránát a biztonságiak csoportja közé repült és robbant. Pár test a falnak vágódott és elé esett az útra, de nem volt ideje ezzel szórakozni, sietve átlépkedte őket, és ismét eltűnt a Roxyéval párhuzamos folyosón. Egészen az ajtóig nem futott már másba, ott azonban megtorpant, és igyekezve megzabolázni a légzését és a szívverését a falnak dőlt, reménykedve, hogy mielőtt beront, ki tud hallgatni valamit. Ha egyszer bemennek, onnantól kezdve nincs megállás: le kell lőniük mindenkit, Esben Hansent kivéve, akiről egyelőre fogalmuk sem volt, hogy néz ki. Merlin annyi információt adott a bevetés előtt, hogy egy dán drogbáróval van dolguk, aki nem mellesleg kifejezetten kegyetlen módon bánik el azokkal, akik nem fizetnek, de hogy milyen férfit keressenek, azt sűrű köd fedte.
 Eggsy visszafojtotta a lélegzetét, az ajtónak nyomva a fülét; aztán éppen, hogy elkapott egy részletet a beszélgetésből, amikor lövés hallatszott, és valaki a földre huppant. Átvillant az agyán, hogy tompítottnak hangzott a pisztoly, pedig nem azt hoztak magukkal, de a lába már vitte előre, és azelőtt a teremben volt, hogy végiggondolhatta volna. Aztán egyből le is bukott egy fotel mögé, mert egy fekete öltönyös fickó gyorsabban kiszúrta magának, minthogy cselekedni tudott volna, így csak féloldalasan Roxy felé pillantott. A tompítottnak hangzó pisztoly pedig, mint akkor kiderült, nem is pisztoly volt, csak az esernyő kábító lövedéke, ami hirtelen sokkal több értelmet nyert, mint a fantomfegyverük, ami nem volt náluk.
 Gyorsan kapcsolva csatlakozott az akcióhoz, kiütve azt a pár embert is, akik Roxy lövései után talpon maradtak – és közben megjegyezte magának, hogy Merlin egy ideje már csendben volt, milyen különös –, aztán felegyenesedve összecsukta az ernyőt, és körülnézett a szobában. Úgy nagyjából tízen feküdtek a szőnyegen szétszórva, akiket elvileg le kellett volna lőniük – szóval miért is nem tették?
 - Hé, Rox - pillantott felé, hezitálva, hogy mit tegyen ezután, amíg nem kap valami útmutatást vagy tőle, vagy Merlintől. Eltértek a tervtől, és az valahogy nem tűnt Kingsmanhez illő húzásnak, hogy ájult embereket öljön. - Nem lelőni kellett volna őket?
 - De, le is fogjuk - érkezett a válasz szinte rögtön, ahogy átlépte az egyiküket, és leguggolt mellé, hogy átnézze a zsebeit. - Keresd meg az irataikat, nézd meg, melyik Hansen. Azt kikötözzük, a többiektől elvesszük a fegyvert, majd lövöldözünk, ha magukhoz tértek.
 Eggsy a fejét csóválva elmosolyodott ezen a taktikán: másnak, de neki legalábbis biztosan nem jutott volna eszébe, hogy így keresse meg, melyikük az. Nem hiába lett ő az új Lancelot, megérdemelte a nevét.
 Még akkor is, amikor az összes ember papírjainak átkutatása után rájöttek, hogy közülük egyikük sem az, akit ők keresnek. Lehetett álneve bármelyiküknek – és lehetett maga a Hansen is álnév, ezek után nem tudhatták, mindenesetre előrébb nem jutottak.
 - Merlin, nincs itt az a pasas, merre tovább? - kérdezősködött Eggsy, mintha ő nem látta volna a szemüvegeiken keresztül, hogy mit találtak. Már, ha nézte egyáltalán, mert ennyi csend után valószínűnek tartotta, hogy inkább kiment egy kávéért. Whiskyért, esetleg, ha kikészültek az idegei.
 Sok ideje azonban nem maradt gondolkozni ezen, ugyanis még azelőtt előreesett egy golyótól, mielőtt teljesen lábra állhatott volna az utolsó férfi átkutatása után. A lövedék ezúttal tényleg hangtompított fegyverből érkezett, közel a bal lapockájához, és hamar eljutott a tudatáig, hogy az egyetlen ok, amiért nem fejbe kapta, az az volt, hogy a válla még takarta, amíg a kiütött fickó mellett guggolt. Ha a bevetés többi részéért nem is, de ezért már biztosan lógott eggyel Roxynak.
 - Szép volt, srácok, de itt a vége - szólalt meg a nem várt vendég, és habozás nélkül fordította a pisztolyát Roxy felé, azelőtt tüzelve, hogy bármelyikük is megállíthatta volna. A golyó a fülét súrolta, aztán a falba fúródott mögötte, de ez éppen elég idő volt arra, hogy Eggsy a saját fegyveréért nyúljon és gondolkodás nélkül combon lője, lévén, hogy nem tudott túl sokáig a célzásra figyelni, ha élve akartak kijutni onnét.
 - Köszönöm - pillantott rá hálásan Roxy, halkan zihálva az adrenalintól. Csak egy másodperc erejéig ült még a padlón, aztán szinte rögtön fel is ugrott, hogy egyik kezét a vérző fülére szorítva a támadójuk kezére taposson, egyből elejtetve vele a pisztolyát. A férfi nem is igyekezett visszafogni magát, hangosan felordított, és már kapott volna oda a másik kezével, ha arra nem tapos rá helyette Eggsy.
 - Ki vele, ki a beszállítód? - szegezte rá a pisztolyát, egyenesen a szemei közé. Hansen – feltehetőleg Hansen – arcán egy pillanatra átfutott a rémület, de gyorsan palástolta, felvéve a némileg gúnyos pókerarcát, ahogy felnézett Eggsyre.
 - Ugye nem azt várod, hogy csak úgy megmondjam? - csóválta a fejét, és ha nem gyöngyözött volna a homloka az izzadságtól és nem kapkodta volna a levegőt tágra nyílt szemekkel, talán még kihívásnak is tűnt volna kiszedni belőle az infót. Így viszont gyerekjáték lesz, Eggsy biztos volt benne.
 - Dehogy - válaszolt határozottan, s egy szempillantás alatt eresztett golyót a másik combjába is, aztán visszaállította a fegyvert a korábbi állásába. Roxy talán nyelt egyet, látva, Hansen mennyi vért veszített így is, de bízniuk kellett egymásban – hát akkor remélte, hogy nem sül el rosszul az egész. -, csinálhatjuk így is. Minden rossz válasz egy újabb golyó valahová, hogy tetszik?
 - Úgysem fogom megmondani - nyögte ki Hansen összeszorított fogakkal. Ezúttal Roxyn volt a sor, hogy teljes súlyával a kezére nehezedjen, valószínűleg eltörve vele pár csontját, a roppanásokból ítélve, legalábbis. Újabb fojtatlan ordítás hallatszott; majd még jó pár, de használható információt egyszer sem kaptak, mígnem a férfi feltűnően hallgataggá nem vált.
 - Hé, ember, még nem végeztünk - bökte oldalba Eggsy a cipője orrával, miután biztosra ment, hogy semmiképpen nem találhatja el a pengével. Ő azonban erre sem mozdult, csak a teste rándult egyet önkéntelenül, aztán vissza is huppant oda, ahol volt.
 - Ugye nem…? - kapta felé a fejét rémülten Roxy, egyből hátrébb lépve tőle. Elhúzta a száját, látva, mennyire szétzúzta Hansen kezét – az ujjai legalábbis elég természetellenes szögben álltak –, de abban a pillanatban úgy nézett ki, van ennél nagyobb gondjuk is: például az, hogy az emberük meghalt, és semmit nem tudtak meg tőle.
 - Merlin, hallasz? - szívta be a levegőt élesen, visszasüllyesztve a pisztolyát a helyére. Pedig nem lőtte meg túlságosan sok helyen, rosszabb esetben is csak ötször…
 - Basszus, most mit csináljunk? - túrt a hajába, alaposan belekenve a vért, ami a füléről tapadt a kezére, aztán jobb ötlet híján Hansen csuklójáért nyúlt, hogy megnézze a pulzusát, amíg Eggsy a központot próbálta elérni.
 - Merlin, nagy gáz van - próbálkozott tovább, aztán nagyot sóhajtott megkönnyebbülésében, amikor egy rövid recsegés után újra hallotta Merlin hangját. Csak éppen nem azt mondta, amit várt volna.
 - Itt is - dörmögte, és mintha másvalaki is beszélt volna a háttérben – ezek alapján meglehetősen hangosan, ha még így is hallatszott.
 - Az Percival? - kérdezte Roxy, ezek szerint ő is elkapva a másik ember beszédét. Csak rá tudott volna tippelni, a többiekből nem igazán nézte ki, hogy kíváncsiak lennének a kettejük akciójára – bár tőle is meglepte volna. - Mi történt?
 - Egyelőre én sem tudom - Merlin hangja távolinak tűnt és szokatlanul zaklatottnak, aztán ismét megszakadt a kapcsolat pár másodpercre, mielőtt újra mondott volna valamit. - Egyikőtök nézzen körbe, látni szeretném, mi van ott.
 - Én nem vagyok ebben olyan biztos - próbálkozott Roxy egy zavart félmosollyal, ha már Eggsy kameráján keresztül úgyis látszott az arca, de Merlin hajthatatlannak tűnt.
 - Dehogynem vagy az, gyerünk - sürgette őket. Szóval tényleg nem volt ott korábban.
 - Mentségünkre szóljon, a többiek még élnek - adta be végül a derekát, felegyenesedve, hogy az egész szoba látsszon a képben. Merlin idegesen felhorkant.
 - Te jó ég, ti megöltétek Hansent?
 - Ez elég csúnya szó rá… - mentegetőzött tovább Roxy, de már azelőtt hallották Merlin elkeseredett sóhaját, hogy befejezhette volna a mondatot.
 - Csak ki akartuk szedni belőle az infót, de nem akart köpni, ezért-
 - Nem, ne is folytasd - legyintett Merlin – hiába, hogy nem láthatták –, és megnyomott pár gombot, mondott valamit a másik embernek a teremben, aztán visszafordult hozzájuk. - Megoldjuk máshogy, egyszer kell, hogy beszállítást kapjon valakitől, akkor megvárjuk, amíg megérkezik az embere, és elkapjuk ott.
 - De Merlin, lehet, hogy legközelebb jövőre jön - tiltakozott Eggsy, fáradtan döntve a hátát a falnak. Aztán a szeme sarkából észrevette a szitává lőtt hullát, és inkább elfordította a fejét, mielőtt rosszul lett volna.
 - Badarság, akkor nem ő lenne a drogosok feje a városban - mondta, aztán rövid hezitálás után alaposabban körülnézett a teremben a videofelvételen. - Ott egy számítógép az asztalon, valószínűleg számon van tartva, mikor kapnak szállítmányt. Húzzátok rá az egészet egy pendrive-ra, majd én megkeresem, ha visszaértetek, gyerünk.
 Ezzel aztán ismét eltűnt, a halk kattanásból ítélve teljesen ki is kapcsolta a rendszert, a mikrofonját legalábbis mindenképpen. Eggsy váltott egy gyanakvó pillantást Roxyval, mielőtt leült az asztalhoz, habár erősen kételkedett benne, hogy ilyen könnyen hozzájutnának bármihez is a gépen. Valamiféle biztonsági rendszer szinte biztosan volt, és egyikük sem értett igazán az ilyenek feltöréséhez – Merlint kivéve, persze, aki éppen azt sem tudhatta biztosan, mit csinálnak.
 - Jelszót kér - dőlt hátra Eggsy tehetetlenül, félrelökve az egész billentyűzetet. Talán nehezebb volt a helyzet, mint amivel számoltak.
 - Gondolkozz, mi lehet egy ilyen ember jelszava? - sietett mellé Roxy, fél kézzel a szék háttámlájára támaszkodva, ahogy kicsit közelebb hajolt a képernyőhöz.
 - Nem tudom, „jelszó”? - pillantott fel rá, őszinte nemtörődöm arckifejezéssel. Már valahogy kedve sem volt az egészhez, csak az lebegett a szeme előtt, hogy ha vége, végre hazamehet – és amúgy is, Percival nagyobb sikerrel járt volna ezen a bevetésen, több időt töltött Merlinnel, valószínűleg előbb feltörte volna a gépet, mint ők.
 - Vedd már komolyan! - legyintette tarkón, éppen csak annyira, hogy felkeltse a figyelmét. Eggsy kelletlenül mormogott valamit, visszahúzva maga elé a billentyűzetet, hogy beírja Roxy első tippjét, ha már az övé nem volt jó. Nem, mintha Roxynak éppen lett volna tippje.

-              -              -

 - Galahad, tőled jobbra, Lancelot, neked balra, még három másodperc és ott vagytok. Tűz, de ne egymásra, ha kérhetem. Fegyverük van.
 Merlin keze egy gyakorlott mozdulattal siklott a bögréje fülére, hogy nagyot kortyoljon a kávéjából, miközben feszülten figyelte az akció kimenetelét. A két ügynököt egy-egy pont jelezte a képernyőn, közöttük az ellenfél legalább húsz fős csoportjával, nyílt terepen. Nem tartott tőle, hogy alulmaradnának, de voltak már szerencsésebb helyen is lövöldözés közben, így egy minimális ideg volt benne, egészen addig, amíg szinte egyszerre el nem tűnt az összes X a szakaszról. Rövid értetlenség után eszébe jutott, hogy valószínűleg gránátot használtak, és már éppen készült volna megdicsérni Roxyt az ötletért, amikor valaki kopogott az ajtón. Éppen csak hátrébb dőlt, alig fordult az irányába, arra számítva, hogy Percival az – aztán majdnem ismét elejtette a bögréjét, mikor meglátta az alakot a küszöbön.
 - Hello, Merlin - köszönt elsőként Harry, finoman összevonva a szemöldökét, hogy még csak nem is üdvözölték. Az öltönye tiszta volt, újnak tűnt, viszont lötyögött rajta, vállban végképp nem illett rá, és a szemüvege is hiányzott, helyette azonban volt egy méretes kötés a fején, és láthatóan leborotválták alatta a haját, pár foltban látható volt. Sőt, a többi részen is rövidebbnek látszott, arról nem is beszélve, hogy, habár büszkén és egyenes háttal állt, a jobb kezében azért ott volt egy pálca, és a szeme alatti karikák is sötétebbnek néztek ki, mint bármikor korábban; de még így is Harry volt az. Harrynek tűnt.
 Merlin futólag a képernyőre pillantott: mindkét kamerából csak egy-egy ajtót látott kisebb-nagyobb eltéréssel a távolságban, így engedélyt adott magának, hogy rövid időre elszakadjon tőlük, egyelőre veszélytelen terepen tartottak. Saját magát viszont hirtelen kevésbé érezte biztonságban, egész egyszerűen lehetetlennek tűnt a gondolat, hogy egy halottnak tartott ember bármi feltűnés keltése nélkül átsétáljon az egész épületen. Nem mintha hitt volna a szellemekben, vagy hasonlók, de kifejezetten ebben a munkában senkiben nem lehetett bízni.
 - Harry - biccentett végül kimérten, ellökve magát az asztaltól. Hezitált kicsit, felkeljen-e, végül úgy döntött, hogy ha váratlan dolgok történnének, csak előnyére válhat.
 - Nem gond, ha leülök? Nem kéne sokat állnom - törte meg a csendet ismét Harry, és már el is indult, célba véve a legközelebbi széket, ami nem Merliné volt, hogy leülhessen rá. Nem volt különösképpen hálás a hátát égető tekintetért, de megértette, miért kapja – Merlin helyében ő sem bízott volna jobban egy halálból visszatérő emberben.
 - Ugye megérted, ha nem ölellek meg, meg minden? - méregette tovább, erősen gyanakvóan, hiába igyekezett elrejteni. Harry egy törtmásodperc erejéig mozdulatlanul nézett vissza rá, aztán bizonytalanul megrázta a fejét.
 - Teljes mértékben - érkezett a válasz, rövid csönd után. Lerogyva a székre aztán megkönnyebbülten felsóhajtott, a karfának támasztva a sétapálcáját, és kényelmesen elhelyezve a lábait; várva, hogy Merlin szóljon valamit.
 Felkészítették rá ugyan, és a kórházban is tapasztalta, hogy talán nehezére esik majd beszédet értelmezni, rosszabb esetben beszélni is, hogy talán nehézségei lesznek néhány szó megtalálásával – ezt is egy olyan fehér köpenyes nő mondta –, de arra nem számított, hogy éles helyzetben ez ennyire frusztráló lesz. A frusztráló nem is tűnt többé megfelelő kifejezésnek, sokkal inkább érezte rémisztőnek, hogy a leghétköznapibb szavakat felejtette el, és semmi garancia nem volt rá, hogy valaha visszaáll a normális kerékvágásba; de valószínűleg nem ez volt a megfelelő pillanat arra, hogy ezen rágódjon.
 - Szóval hogyhogy itt vagy? - kérdezte végül, karba font karokkal járkálva fel-alá a teremben. A szeme sarkából látta és tudomásul is vette, hogy a képernyőn éppen Roxy füle mellett hasított egy golyó, és hogy Eggsy valamilyen okból kifolyólag a plafont bámulta, de addig már nem jutott el, hogy ezzel foglalkozzon is.
 - Egy járókelő volt olyan - nem gonosz, a bunkó ellentéte, nem is szemét… - kedves, hogy hívta a mentőket, miután Valentine lelőtt - magyarázta, lényegében kikerülve a konkrét választ. Mert valóban, miért is volt itt? Több keresnivalója lett volna egy kórházban, de még otthon is, mint itt, ahol valószínűleg már ittak abból az ezeréves piából a halálára, és választottak is mást a helyére. Igen, egészen biztos volt benne, hogy valami eszetlen suhanc rohangált Galahad álnévre keresztelve – és nem Eggsy, mert az a szerencsétlen nem volt képes lelőni a kutyáját. Az csak szépen lassan szivárgott a tudatába, hogy alig emlékezett az arcára, s inkább el is kergette a gondolatot, mielőtt Merlin bármit is furcsállni kezdett volna. Elég volt egy golyó a fejébe, nem akart még egyet.
 - Nem kéne kórházban lenned? - sóhajtott, rövid időre félretéve a gyanakvását. Nem akart teljesen érzéketlennek tűnni, ha már korábban barátok voltak, hiába nem volt fogalma sem, ugyanaz a Harry áll-e vele szemben, akit ismert. Vagy ül, vagy mi a franc.
 - Már kiengedtek - rázta meg a fejét, kényelmetlenül merev derékkal dőlve hátra a széken. Hiába, túl sokat erőltette magát, már most, a feje ismét fájni kezdett, nem túl élesen, de az érzés ott volt, és hasznára vált volna pár pillanat egyedül, hogy összeszedje magát. - Megtennéd, hogy elfordulsz egy kicsit? Ahogy látom, úgyis dolgod van.
 - Forduljak el? Minek? - szaladt fel a szemöldöke, de tényleg hátrapillantott, hogy megnézze, mi történik éppen. Eggsy kamerájában Roxy, Roxyéban Eggsy, mindketten meglehetősen rémült arccal, Lancelot egy kevés vérrel a fülén, halántékán, nyakán, hajában… úgy a fél oldalán.
 - Nem érzem magam a leg… jobban, és nem szeretném, ha néznéd, ahogy… szenvedek - válaszolt végül, láthatóan feszülten emelve rá a tekintetét, miután a nyelve két szón is megbotlott. Merlin gyanakvása egyre inkább keveredett aggodalommal, de megadta neki a kért diszkréciót – már amennyire ez annak volt nevezhető –, és visszaült a helyére, hogy foglalkozzon az ügynökökkel is, habár a szemét nem vette le Harry tükörképéről a monitor sarkában.
 - Merlin, nagy gáz van - hallotta meg rögtön Eggsy hangját, amint visszakapcsolta a hangszórókat. Már csak azt nem értette, hogy miért bámulja folyamatosan Roxyt, ha közben hozzá beszél – ezek teadélutánt tartanak akció közben...?
 - Merlin, nincsen véletlenül kéznél fájdalomcsillapító? - érkezett Harry hangja a háta mögül – ami mindenek felett inkább fájdalmasnak hangzott, mintsem erőltetettnek. Fenébe is a bizalmatlansággal, ha valaki csak váratlanul akar rátámadni, hát elég jó taktikát választott, Harryt nem lenne képes magára hagyni.
 - Itt is - válaszolt gyorsan a bevetésen lévőknek, közben oda sem nézve kihúzta az egyik fiókot, és kapkodva keresgélt valamiféle gyógyszer után.
 - Az Percival? - kérdezte Roxy, és te jó isten, egyre több felé kellett volna figyelnie, ez hirtelen még neki is soknak bizonyult; pont ezért tűnt akkora áldásnak, amikor végre a kezébe akadt egy levél fejfájáscsillapító. - Mi történt?
 - Egyelőre én sem tudom - rázta meg a fejét – még mindig nem érdekelte, hogy ők ezt nem látják –, és félig hátrafordulva odadobta a tablettákat Harrynek, a szabad kezével lenémítva a mikrofont. Nem kapta el, viszont összerezzent, mikor a levél az ölébe esett, aztán csak irritáltan kifújta a levegőt, ahogy felvette, hogy kipattintson belőle egyet. - Kérsz vizet?
 - Jó lenne, köszönöm - bólintott, lélegezve párszor jó mélyen, amíg Merlin három nagy lépéssel átszelte a termet, és a másik kezébe nyomta az üveg ásványvizet, aztán egyből vissza is fordult a gépéhez. Harry méregette pár másodpercig a tablettát a kezében, aztán úgy döntve, hogy attól talán nem lesz rosszabbul, ha megmozdítja a fejét, lenyelte, utána rögtön vissza is térve a korábbi pozíciójába a karfán könyökölve.
 - Egyikőtök nézzen körbe, látni szeretném, mi van ott - adta ki a következő utasítást, egyáltalán nem számítva arra, hogy nem fogadják el – csak sietni akart, és túl lenni ezen az akción, több kérdése volt Harry felé, mint amennyit ebben a pár percben fel tudott tenni. Sőt, egészen biztos volt benne, hogy Roxynak is volna pár, ha visszaérnek a főhadiszállásra, Eggsyről nem is beszélve.
 - Én nem vagyok ebben olyan biztos - nevetgélt Roxy erőltetetten, inkább csak kifújva a levegőt, és acélbiztonsággal a társán tartotta a tekintetét. Harry hangtalanul sóhajtott, inkább csak a válla süllyedéséből látszott – de azzal együtt az is, hogy nagyon nincs jól, a fenébe az egésszel.
 - Dehogynem vagy az, gyerünk - dobolt az ujjaival az asztalon. Igazán megköszönte volna, ha legalább az egyik problémájuk megoldódik, de azt már nem tudta volna megmondani, melyiknek örülne jobban.
 - Mentségünkre szóljon, a többiek még élnek - bökte ki, végre feljebb emelkedve a padlóról, ahogy végigvezette a kamerát a szobán. Az embereket elnézve mintha bomba robbant volna, de azon kívül minden épnek tűnt: ez a bevetés teli volt meglepetésekkel, amiket Merlin nem feltétlenül értékelt. Főleg, amikor eljutott a tudatáig, mit is hallott az előbb.
 - Te jó ég, ti megöltétek Hansent?
 - Ez elég csúnya szó rá… - próbálkozott Roxy a helyzet szépítésével, de már rég menthetetlen volt.
 - Csak ki akartuk szedni belőle az infót, de nem akart köpni, ezért- - csatlakozott be Eggsy is, Merlin azonban türelmetlenül félbeszakította.
 - Nem, ne is folytasd - állította le, sietősen pötyögésbe kezdve. Őt viszont Harry hangja állította le, mikor megköszörülte a torkát, de végül nem mondott semmit, Merlin pedig nyugtalanul felé fordult, hogy ellenőrizze, jól van-e. - Minden rendben?
 - Nem - válaszolt egyszerűen, a térdén támaszkodva, ahogy a tenyerébe temette az arcát, de ő még így sem tudott kétfelé szakadni, bármennyire is szükség lett volna rá mindkét helyen. Aztán magában eldöntötte, hogy ha valamelyik problémát tényleg megoldhatná egy csettintéssel, az inkább Harry gondja lenne – nem hiányzott neki még egy szirénázó mentőosztag is a félresikerült bevetés tetejébe.
 - Megoldjuk máshogy, egyszer kell, hogy beszállítást kapjon valakitől, akkor megvárjuk, amíg megérkezik az embere, és elkapjuk ott - hadarta el, leginkább ugyanilyen gyors választ várva a többiektől. Meg is kapta, csak éppen tiltakozás formájában.
 - De Merlin, lehet, hogy legközelebb jövőre jön - hallatszott Eggsy nyúzott hangja, a kamerán pedig egy pillanatra látszott, hogy mennyire, de megölték Hansent, mielőtt elrántotta onnét a fejét. Merlin biztos volt benne, hogy látott már szebb halált; be kellett vallania, talán még Harryé is szebb volt. Így meg végképp, hogy igazából még élt.
 - Badarság, akkor nem ő lenne a drogosok feje a városban - tiltakozott vissza, rövid ideig élesebben fülelve, Harry mondott-e valamit, vagy csak úgy általánosságban szenved, mielőtt ismét át nem vizsgálta a kamerák felvételeit a szobáról. – Ott egy számítógép az asztalon, valószínűleg számon van tartva, mikor kapnak szállítmányt. Húzzátok rá az egészet egy pendrive-ra, majd én megkeresem, ha visszaértetek, gyerünk.
 Ezzel a végszóval aztán ki is kapcsolta a rendszert, némileg megkönnyebbülten, hogy egy gonddal kevesebb, és pillanatok alatt ott volt Harry mellett.