2017. január 1., vasárnap

2017-es visszatekintő

...2016-ra.
 Ami összességében az eddigi legtermékenyebb évem volt - és ti még nem is láttátok azt a temérdek ficet, ami egyelőre befejezetlenül kallódik a gépemen, és 2016-ban íródott. Persze egy csomó tervet feltettem ide is, amiket [itt] megtekinthettek, de ha valaki figyelgette, egy párszor ez is változott az év során. Mindenesetre mielőtt nagyon belelendülnék a billentyűzetkoptatásba, ami egyedül ilyenkor megy, amikor ficet kellene írni akkor már nem, azért hadd kívánjak

nagyon-nagyon boldog, örömökben, sikerekben, szerencsében, szeretetben, egészségben és fandomokban (höhöhö) gazdag új évet mindenkinek! ;)

 Remélhetőleg jobb lesz, mint a tavalyi, habár én nem panaszkodok, ha a sztárvilág és a nagyvilág történéseitől eltekintünk, az én kis személyes évem eléggé jó volt. Megvoltak a maga hullámvölgyei, és nem mondom, hogy nem reménykedek egy szebb évben én magam is, de nektek is csak azt tudom mondani, amit saját magamnak: ha akarsz valamit, tegyél is érte. És mivel én most egy épkézláb posztot szeretnék kitenni, ezért teszek is érte és abbahagyom a rizsát a saját életemről.